Rólunk

Egész életünk a kulcsok, csavarhúzók és fogók körül forgott. Már gyerekekként mindig valamit javítottunk, fejlesztettünk. A légkondicionálók szerelésével először 2003-ban találkoztunk. Ez Magyarországon történt, ahol legkondicionáló múltunk elkezdődött. Ami a szakmát illeti, azonnal lenyűgözött és érdekelni kezdett. Ezért, amikor 2005-ben vállalkozókként Szlovákiában elkezdtünk dolgozni és próbáltunk szerencsét ebben az ágazatban, először a környező cégeknek ajánlottuk fel szolgáltatásainkat. Így „vállalkoztunk” kb. 5 évet. Úgy véljük, ez egy elengedhetetlen, de remek iskola volt számunkra, hogy elegendő tapasztalatot, gyakorlatot, rutint és eleganciát szerezzünk a szerelések kivitelezésében. Ezekkel a tapasztalatokkal egy saját cég kialakítása felé haladtunk. Lassan, óvatosan.

2013-ban döntöttünk először az első autónk megvétele mellett. Ezután ez már valahogy magától ment. Reméljük ez az Önökhöz, kliensekhez, való hozzáállásunknak köszönhetjük. Bízunk benne, hogy azok, akik ismernek minket, látják a gyors megközelítést, leginkább a garanciális idő kérdésében (amely bérmentes), amelyet kifejezetten fontosnak tartunk. Alapvető továbbá számunkra az is, hogy ne játszadozzunk az Önök bizalmával, éppen ezért igyekszünk a megbeszélt időpontokat, és munka közben a maximális tisztaságot betartani. Nyáron cseréljük pólóinkat és minden új szerelés előtt dezodort használunk. Mára a vállalkozásunk egyúttal kedvtelésünkké is vált, aminek ékes bizonyítéka aktív jelenlétünk a projektekben a fiúk mellet, főleg a helyszínen.